Mert nekik ez sem adatott meg: mélyszegénységben élnek. Őket segítjük 2010. decemberétől – jó szóval, szívvel, szeretettel….és minden egyébbel, amivel tudjuk.

Itt élnek a közelünkben: Kaposvár peremterületein, és kicsi somogyi falvakban. Nem igazán vesszük őket észre, mert ha bejönnek a “városba”, felveszik a legszebb ruhájukat. De ha elmegyünk hozzájuk, látjuk a valóságot: a szegényes házacskát, amelyben néha csak egyetlen lakható szoba van; az egyszerű berendezést; a fürdőszoba, néha a vezetékes víz hiányát; és az összes többi hiányt….

És van, ami nem látható, csak hosszú ismeretség, sok beszélgetés, kitartó figyelem után derül ki, ha egyáltalán kiderül: hogy hogyan élnek valójában, hol “csúszott el” a sorsuk, melyek életük sebei, és ezek hogyan hatnak tovább: a mindennapjaikra, a kommunikációjukra, a kapcsolataikra, a munkára…

Látjuk felnőni a gyermekeket, akiknek nincsen gyerekszobájuk, sőt még játékaik is alig. A legtöbbjük mindig mosolyog, és a legkisebb apróságnak is örülni tud…  Aranyos szeretni-való apróságból lesz mindenre kíváncsi kisiskolás, aztán kiskamasz, aki már 12 évesen cigarettázik, és olyan kifejezéseket használ, hogy elpirulunk, ha meghalljuk. Általában elkezdik a középiskolát, bár sokan közülük közepes bizonyítvánnyal is funkcionális analfabéták. Befejezni már kevesen tudják: munkát vállalnak, vagy belevágnak egy meggondolatlan kapcsolatba…

Azért dolgozunk, hogy ne ismétlődjön meg minden ugyanúgy, mint az előző generációnál…