Mohayné Farkas Ibolya bejegyzései

2014. június

  • Júniusban hosszú tervezés, előkészítés után elindítjuk biobrikett-projektünket. Egyik támogatottunk hozzájárul, hogy ingatlanát telephelyként használjuk. Itt, egy gazdasági helyiségben és az udvaron valósul meg a brikettgyártás. Vásárolunk egy 6 brikettet előállító brikettprést, hidraulikus emelőt, nagyméretű bádogkádat, adományként kapunk vödröket. Elkezdődik a kísérletezés: mennyi papír,

2014. szeptember

  • Újabb két család kér támogatást tőlünk: egy édesanya egyedül neveli 4 pici gyermekét; a másik családban egy látássérült édesapa pszichés beteg (depressziós és pánikbeteg) élettársával albérletben nevel két kamasz gyermeket.
  • Alapítványunk a májusban benyújtott kérelem alapján megkapja a közhasznú jogállást.

2014. február

  • NEA-Tf-14-M pályázatán 600.000 Ft-ot nyer alapítványunk. A támogatást 2014 folyamán bérköltségekre, és az adományok szállítási költségeire fordítjuk.
  • Egyik támogatottunk, egy édesanya, – aki egyedül neveli két fiát, akik közül az egyikük Markaff-szindrómás, és szívtranszplantációja volt 2013. januárjában – visszaköltözik saját lakásába.

Móni

Móninak hívnak, egy kis faluban élek. 4 gyermekem van, a sógorasszonyom és az anyósom segítségével nevelem őket.

A férjem néhány éve elhagyott bennünket, egy másik nő miatt. Most már családja van, anyagilag egyáltalán nem támogat bennünket.
Szerencsére az anyósom itt lakik a szomszédban.

Mária

Máriának hívnak. Későn kerültünk össze a párommal, de azért 3 gyönyörű lányunk született. Szépek és okosak, büszke vagyok rájuk. Minden vágyam, hogy kikerüljenek ebből a nyomorból, amibe mi élünk.

Amikor születtek a gyerekek, építettünk egy kis házat. A párom szinte mindent saját kezűleg csinált,

József

 

József vagyok. Délvidéken éltünk. Volt egy tanyám, földet műveltem, szépen éltünk. Aztán jött a háború. Engem bevittek katonának. Megtagadtam a tűzparancsot, és 20 év börtönre ítéltek. Akkor jöttünk át Magyarországra. A legidősebb lányom ma már egyetemista, ő ott maradt.

Nehéz volt nulláról elindulni,

Ildikó

Ildikó vagyok, 40 éves rokkantnyugdíjas. Egy vályogházban élek a 7 éves kisfiammal. Férjem több éve elhagyott bennünket. Amíg velünk élt, sem volt sokkal jobb. Elveszítette a munkáját, és aztán elkezdett inni. Agresszív lett, amikor ivott. Nem bírtam tovább, és három évvel ezelőtt elküldtem.

Gyuri

Gyurinak hívnak. A nyáron nagy tragédia történt a családunkban: legkisebb lányom, aki másfél éves volt, félrenyelt egy szilvamagot, és a kezeim között halt meg. A mentők nagyon sokára érkeztek meg. Még egyszer sikerült újraéleszteniük. Pécsre a gyerekklinikára helikopterrel vittük le, de minden hiába: másnap meghalt.

Sarolta

Sarolta vagyok. Az első házasságomból két leányom született, de nem sikerült a közös élet, elváltunk. Újra férjhez mentem, a második házasságomból született egy kisfiú. A második férjem alkoholista volt, és agresszív lett, ha ivott, megvert a gyerekek előtt is. Nem bírtam tovább, elmenekültünk a gyerekekkel a közös házunkból.