Interjú Mohayné Farkas Ibolyával, a Mélyben és Reményben Alapítvány Kuratóriumi Elnökével.

Interjú Mohayné Farkas Ibolyával, a Mélyben és Reményben Alapítvány Kuratóriumi Elnökével.
A Koncert a Reményért jótékonysági rendezvényünkről Tudósított a Somogyi Hirlap és a Sonline is. Ez utóbbi Tüzifára váltott dallamok – újratermelődik a mélyszegénység címmel olvasható.
2013 – ban is tovább folytattuk a 3 éve elkezdett, és egyre bővülő tevékenységünket. Azt tapasztaljuk, hogy bár a legszembetűnőbbek az anyagi nehézségek, legalább ennyire fontos foglalkoznunk a család szociális, pszichés és lelki problémáival is.
Ezért a havi élelmiszer , valamint írószer, gyógyszer,
A Koncert a Reményért nagyszerűen sikerült! Minden „szépen szólt”: a kórus, a zenészek, a versek. Számomra a legbensőségesebb rész a zárószám volt. Miután Krisztián és Szabina hibátlanul, bár kissé elfogódottan elmondták József Attila: Egy nagy, nagy tüzet kéne rakni, ahol melegednének az emberek… kezdetű versét,
Kaposvári székhelyű alapítványunk szociális, mentális és lelki segítséget nyújt Kaposvár peremvidékén és a környékbeli kicsi falvakban mélyszegénységben élő családoknak. Jelenleg 21 családdal (vegyesen magyar és roma családokkal) foglalkozunk. A szokásos karitatív segítségnyújtást (élelmiszercsomag, bútor, ruha és egyéb tárgyadományok) eszközként kezelve folyamatos kapcsolattartáson alapuló személyközpontú támogatást végzünk.
– 2010 decemberében hoztuk létre Kaposváron.
A Mélyben és Reményben Alapítvány Kaposváron és környékén mélyszegénységben élő családokat támogat személyközpontú, folyamatos kapcsolattartáson alapuló szociális és mentális segítségnyújtással. Alapítója és kuratóriumának tagjai elkötelezett keresztények. A támogatott családokért, az alapítvány munkájáért egy kis csoport rendszeresen imádkozik.
A most megválasztott Ferenc pápa,
Előadás elhangzott az Igazságügyi Szolgálat Területi Műhelymunkáján 2013. december 6-án.
A kaposvári székhelyű Mélyben és Reményben Alapítvány vezetője vagyok. Közhasznú alapítványunk szociális, mentális és lelki segítséget nyújt mélyszegénységben élő családoknak.
Szegénység és bűnözés – összekapcsolódó fogalmak – a támogatott családjaink között is vannak olyan,