A Koncert a Reményért nagyszerűen sikerült!  Minden „szépen szólt”: a kórus,  a zenészek,  a versek. Számomra a legbensőségesebb rész a  zárószám volt. Miután Krisztián és Szabina hibátlanul, bár kissé elfogódottan elmondták József Attila: Egy nagy, nagy tüzet kéne rakni, ahol melegednének az emberek… kezdetű versét, elkezdtük énekelni. Mi, az alapítvány tagjai, önkéntesei, és a jelen lévő támogatott anyukák odaálltunk a gyerekek mögé, kezünkben és az ő kezükben is  egy-egy gyertyát tartva. Két gyerek pedig a nézők közé is elvitte a „fényt”: égő gyertyát adtak a sorok szélén ülőknek. Kértünk mindenkit, kapcsolódjon bele az énekbe. S  közösen énekeltük:  „Gyújts éjszakánkba fényt, hadd égjen a soha ki nem alvó tűz…”

Mohayné Farkas Ibolya