Máriának hívnak. Későn kerültünk össze a párommal, de azért 3 gyönyörű lányunk született. Szépek és okosak, büszke vagyok rájuk. Minden vágyam, hogy kikerüljenek ebből a nyomorból, amibe mi élünk.

Amikor születtek a gyerekek, építettünk egy kis házat. A párom szinte mindent saját kezűleg csinált, hiszen kőműves-hidegburkoló a szakmája. Így is kifutottunk a pénzből. De kölcsönt nem akartunk felvenni. Két szobában lakunk, de van konyhánk, fürdőszobánk.

A férjem 2010-ig kőművesként jól keresett. Most munkanélküli. A  segélyt a családból én kapom, de olyan beteges vagyok, hogy  közmunkára sem vagyok alkalmas. Hiába kértem az orvost, hogy írja alá az alkalmassági papíromat, azt mondta, ha rosszul leszek munka közben, elveszti az állását. Otthon dolgozgatok, a kertet művelem. Abból jut az asztalra, így valamivel könnyebb. A Karácsony volt a legnehezebb. A párom nagyon szereti a lányait, mindig vett nekik valami apró ajándékot. Idén még élelemre, tüzelőre is alig jutott. Milyen érzés lehetett, hogy neki, az életerős férfinak nincs annyi pénze, hogy valami apróságot vegyen? Most is itthon ül naphosszat. Hiába van szakképzettsége, nem kell senkinek. Itt nincs munka, Kaposváron pedig amikor meghallják, hogy 20 km-re lakik, mindenki elutasítja, mert a törvények szerint az útiköltséget a cégnek kellene fizetni. Néha gyógynövényt gyűjt, alkalmi munkát vállal. Bármit, csak pénz legyen, és ne kelljen itthon ülnie és nézni a falat.

Két gyermekem kiemelkedően jó tanuló. Az egyik orvos, a másik ügyvéd szeretne lenni. Azt mondta az egyik tanár, hogy jobb lenne, ha városi iskolába járnának. Beírattam őket egy Kaposvári iskolába, és ott is laknak kollégiumban. Nagyon nehéz volt a beilleszkedés, hiszen idáig még egy éjszakát sem töltöttek távol otthonról. Egyikük első héten alig evett. Talán furcsák voltak neki az ételek? Vagy csak annyira idegen volt minden? Nem tudom. Nagyon figyelnek rá a nevelők, a tanárok …. Remélem sikerül megvalósítaniuk az álmukat!