Mit történt 2024-ben?

Nagyszerű évünk volt!

Tevékenységünk megvalósításához szükség volt kollégáink kitartó munkájára, önkénteseink lelkes segítségére, az értünk imádkozók hűségére, és támogatóink nagylelkű adományaira!

* 11 családot gondoztunk: játszottunk a kisgyermekekkel, beszélgettünk az anyukákkal, ügyintézésben segítettünk, nevelési és egyéb tanácsokat adtunk, és további 17 családot támogattunk egyéb módon.

* 28 iskolást korrepetáltunk heti egy alkalommal és 8 óvodás számára szerveztünk heti fejlesztő foglalkozást

* 25 szünidős foglalkozást (óvodás, kisiskolás, felsős korcsoportban) és 2 nyári tábort szerveztünk, melyen összesen 38 gyermek és fiatal vett részt.

* Húsvéti és Karácsonyi Ünnepséget tartottunk, melyen 60-70 vendégünk volt. Beszélgettünk, imádkoztunk, játszottunk, és közösen ebédeltünk.

* 26 családhoz látogatott el az „alapítványi” Mikulás.

* 150 db élelmiszercsomagot vittünk ki a családoknak,

* 10 ingyenes turkálót szerveztünk, ezen kívül bútorral, háztartási, konyhai eszközökkel segítettük a családokat.

* 30 iskolást segítettünk tanévkezdő tanszercsomaggal.

*Imaszülő szolgálatot hoztunk létre, melynek keretében 28 gyermekért imádkoznak az önkéntesek.

* elkészült a logónk!

Köszönjük mindenkinek a segítségét, támogatását!