Móninak hívnak, egy kis faluban élek. 4 gyermekem van, a sógorasszonyom és az anyósom segítségével nevelem őket.

A férjem néhány éve elhagyott bennünket, egy másik nő miatt. Most már családja van, anyagilag egyáltalán nem támogat bennünket.
Szerencsére az anyósom itt lakik a szomszédban. Rá mindig számíthatok, a gyerekek sokszor ott is alszanak nála. Egyedül nem bírnám. A gyerekek 7 és 12 év közöttiek. A családi pótlék és a főállású anyasági az összes jövedelmem. A ház, amelyben élünk, ugyanolyan, mint 40 évvel ezelőtt. Az idős néni, akinek a halála után megvettük, már nem korszerűsített semmit: nincs folyóvíz, nincs fürdőszoba, a szoba padlója földes, csupán egy vékony linóleum van leterítve. Szerencsére az Alapítványtól kaptunk szőnyeget, ágyat. A legjobban az asztalnak örültek a gyerekek. Idáig csak a konyhában volt egy régi asztal. Az Alapítvány azért hozta az asztalt a székekkel, hogy a gyerekek tudjanak tanulni otthon is. Mert jó képességűek mind a négyen. A nagyobbik fiam mindent elsőre megért, megjegyez.  Én nem tudok neki segíteni a tanulásban, hiszen a 8 általánost sem fejeztem be. Nem is nagyon emlékszem, miket tanultunk. Jó lenne, ha a gyerekeim többre vinnék!